Zoomagazin: aktuális hírek

Kedves Látogatónk!

A Szegedi Vadaspark honlapja teljes megújuláson esik át. Sajnos, még sok aloldal nem érhető el, folyamatosan töltjük fel tartalommal, de az információk menüpont alatt már tájékozódhat az árainkról, nyitva tartásunkról és elérhetőségünkről.

A Szurikáta klubba már most lehet regisztrálni, sőt, a Tessloff-Babilon Kiadóval közösen indított fotópályázatunk keretében képeket is fel lehet már tölteni a galériába!

Szíves türelmét kérjük, és biztos lehet benne, hogy napról napra visszatérve mindig egy újdonság fogja fogadni a honlapunkon - is!

A pedagógusok figyelmébe: továbbbképzés a Vadasparkban

Tavaly nagy sikere volt egy oktatási programunknak, a Zöld Járőr környezetvédelmi szakkörnek. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnmegelőzési Bizottsága által kiírt pályázatot idén is elnyertük, közösen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal-Szegedi Rendőrkapitánysággal. 2010-ben módszertani képzést kívánunk nyújtani a pedagógusoknak, azon tapasztalatokra is hagyatkozva, amelyeket magunk szereztünk az elmúlt évben. A programról a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében fogunk közös sajtótájékoztatót tartott január 28-án, csütörtökön 10.00-kor.

A felhívás pontos szövege:
A Szegedi Vadaspark 2010. február-április időszakban 18 órás módszertani továbbképzést szervez általános és középiskolai tanárok részére. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnmegelőzési Bizottsága által támogatott, így a résztvevők számára ingyenes, képzés végén a résztvevők tanúsítványt kapnak, amely a 277/1977.(XII.22.) Korm. rendelet értelmében a 120 órás kötelező képzésbe beszámítható.

Téma:
élmény- és tapasztalat szintű bűnmegelőzési módszerek a természeti és épített környezet védelmében

A képzés anyaga:
Az erdők, mezők életközössége és azok védelme
A vizek, vízpartok életközössége és azok védelme
Az illegális hulladéklerakás és következményei
A kereskedelem miatt veszélybe került növények és állatok védelme (CITES)
Az állatkertek természetvédelmi tevékenysége
A közterületek, középületek károsítása, a graffiti

Ideje:
1. csoport: február 2., 16., március 2., 16., 30., április 13. (keddenként 14-17 óráig)
2. csoport: február 10., 24., március 10., 24., április 7., 21. (szerdánként 14-17 óráig)

Jelentkezési határidő:
2010. február 1. Jelentkezési cím: info@zoo.szeged.hu

A képzés további részleteiről Pintér Tibor, a program vezetője szívesen ad tájékoztatást
a 30-470-9655-ös telefonszámon, vagy a pptibor@gmail.com email címen.

Dátum: 2010.01.28. 10:10

Párban az anoák

Kicsi, de erősA tavalyi év egyik zoológiai szenzációja volt egy ritka, addig Magyarországon nem látott állatfaj, az alföldi anoa érkezése. A Franciaországban született Lili mellé most érkezett pár, egy valamivel közelebbi állatkertből, a csehországi Olmützből. A 2002-ben született bika már ivarérett, csakúgy, mint jövendőbelije, így bízvást
remélhetjük utódok születését a közeljövőben. Hiszen éppen ezért érkeztek a nemzetközi fajmegmentési, tenyésztési program keretében Szegedre. Az új bika jelenleg, a karanténidőszak alatt nem látható, se a látogatók, se a sajtó részére, de a kifutójába való szoktatásáról, vagyis a láthatóság lehetőségéről mindenképpen hírt fogunk adni.

Az anoa egy indonéziai szigeten, Celebeszen él, ahol elsősorban a zárt esőerdőket, mocsaras területeket kedveli. A világ legkisebb bivalya veszélyeztetettnek számít, miután kevesebb, mint 2500 felnőtt egyede él fajának, és létszáma folyamatosan csökken. Veszélyt jelent rá a vadászat éppúgy, mint élőhelyének elvesztése. A külszíni fejtésű aranybányák létesítésével hatalmas területeket hódítanak el a természettől, illetve döntenek romba, amely szintén az őshonos élővilág pusztulásához vezet. Anoából az állatkertekben sem él sok egyed, a világ állatkertjeiben a nemzetközi nyilvántartási adatok szerint kb. 150 egyedet tartanak. Közülük kettővel tavasztól immár Szegeden is találkozhatnak a látogatók.

Fotó: Endrédi Lajos

Dátum: 2010.01.28. 10:04



NYITVA TARTÁS:
9.00-tól 16.00-ig (Február)
FŐBB JEGYÁRAK:
Felnőtt: 1150 Ft
Gyermek: 810 Ft
Családi: 2900 Ft
Gyermekcs.: 600 Ft
>>>További árak
KAPCSOLAT:
Tel.: 06 62 542530, 06 62 542531
Fax: 06 62 445 299
info@zoo.szeged.hu
copyright 2009. május 1. - 2010. február. 9. Szegedi Vadaspark
impresszum | technikai információk | adatvédelem | médiaajánlat